hu sk en

"Kéked - királyi fürdőhely"

Kéked a Zempléni –hegység egyik legkisebb települése. Az Árpád-kori települést 1297-ben említik először írásos források. A kis falu központjában áll a késő reneszánsz stílusú, egykori Melczer kastély. Építtetője Kékedi György az 1600-as évek elején emeltette a nemesi ranghoz illő kastélyt. Az 1863-ban átépített műemlék épület ma Kastélyszállóként működik, neve egykori tulajdonosaira a Melczer családra emlékeztet, akik házasság révén tettek szert a kékedi birtokra. A kastély mellett találjuk a római katolikus templomot, amely 1729-ben, barokk stílusban épült. A község kiemelkedő érdekessége a Mátyás-forrás, mely nevét egy régi monda alapján viseli. A hagyomány szerint Mátyás király fürdött vízében. A fürdőtől nem messze áll három kocsányos tölgy, mely a legenda szerint szintén Mátyáshoz köthető, úgy tartják, hogy a fákat maga a király ültette. A 22 fokos víz napjainkban is fürdőzésre, illetve izületi és köszvényes bántalmak gyógyítására szolgál. (www.keked.hu)

vizeses
fuzer eszakivarak naturpark sopron provertes eszakerdo korosok korosok

A Zemplén Eurorégió kiemelt programja

korosok