hu sk en

"Hollóháza - ahol alkothatsz"

Hollóháza Magyarország legészakabbra fekvő községe, nevét a porcelángyártás tette ismertté, mely több mint két évszázados múltra tekint vissza. A korabeli leírások alapján még a XVIII. században is „Füzér Hutájaként említik. (Vályi András munkája alapján.) A községben 1777-től üveghuta, majd 1831-től a Károlyi család alapította kőedény és majolika gyár működött. A gyár 1966-ban kapta meg mai arculatát. A településen 1981-ben nyílt meg a Porcelán Múzeum, melyben a porcelángyártás története tekinthető meg a kezdetektől napjainkig. A Porcelán Múzeum részeként alkotócentrum működik a településen, ahol a községbe látogatók betekintést nyerhetnek a porcelánfestés rejtelmeibe, a Fazekas Házban, pedig a kézi formázással és korongozással ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A község érdekessége még a sátor alakú modern templom, melyet a falu feletti domboldalon 1968-ban építettek Csaba László Ybl-díjas építész tervei alapján. A templom belsejében látható Szász Endre faliképe és Somogyi József korpusza, a stációk Kovács Margit munkái. A településen sétálva mély völgyekből és meredek hegyoldalakról előtűnő házak egészítik ki a csodálatos hegyvidéki környezetet. Hollóházán található az Országos Kéktúra kiinduló pontja is. 2006-tól megnyílt a határ a gyalogos és kerékpáros forgalom előtt Szlovákia felé a szomszédos Eszkáros községen keresztül. (www.hollohaza.hu)

vizeses
fuzer eszakivarak naturpark sopron provertes eszakerdo korosok korosok

A Zemplén Eurorégió kiemelt programja

korosok